Len Wiseman rendezi a Total Recall remake-jét
2010-07-30 12:29 | |
Film/Filmtervek
Tavaly júniusban számoltunk be róla, hogy remake-et terveznek a Total Recall című filmből; a forgatókönyvírót már akkor megtalálták, Kurt Wimmer személyében, aki többek között az Equilibrium című filmet is jegyezte, ám azóta semmilyen hír nem érkezett a produkcióról - egészen mostanáig. A Heat Vision blog információi szerint a producerek Len Wisemant kérték fel a rendezésre. Wiseman az Underworld-sorozat első két részét, illetve a legutóbbi Die Hard-filmet rendezte, és állítólag számítanak rá a tervezett ötödik John McClane-kalandhoz is. Paul Verhoeven 1990-es filmje Philip K. DickEmlékárusítás nagyban és kicsiben (We Can Remember It for You Wholesale) című novellája alapján készült, és a Dick számára annyira kedves témával, a valóság és az illúzió viszonyával foglalkozik, a befogadónak pedig a főhőshöz hasonlóan újra és újra fel kell tennie a kérdést, vajon a valósággal áll-e szemben, vagy egy álommal. Egyelőre nem tudni, Wimmer, illetve Wiseman mennyire marad hűséges az eredeti elbeszéléshez, illetve a korábbi adaptációhoz - a producerek szándékairól egyelőre mindössze annyit tudni, hogy a történetet kortárs környezetbe szeretnék ágyazni.