"A film konstrukciója a szubjektív nézőpont eldöntésének pillanatától kezdve nem tűrt meg többé semmit, ami Parcen-Nagy Lőrinc tapasztalati körén kívül esik. (...) Az epizodikus anyagból egyszerre két esemény emelkedett ki, s kínálta magát, mint katalizátor: a két erőszakos halál. Ez a Lőrinc életében találkozó két, időben szinte egybeeső élmény, az apa öngyilkossága és az ártatlan munkás lemészárlása iszonyú élményével olyan pszichológiai folyamatot indít el, amely többé-kevésbé meghatározza a fiú további sorsát. A két erőszakos halál élménye készteti arra, hogy gondolkozni kezdjen az életéről, családjáról és felébredjen benne az érdeklődés a családon kívüli világ iránt, gondolkodni kezdjen arról a valóságról, amellyel addig nem volt érintkezése."
