Emlékszik még valaki arra a korszakra, amikor a Hobo Blues Banddel énekelt Deák Bill Gyula? Akkor volt, amikor a kőbányai életérzés messze a kerülethatáron túl mutatott. Boldog-boldogtalan csövesnek vallotta magát, ami a hajléktalan szalonképesebb, szocialista változata - és mert kötelezően laknia kellett valahol az állampolgárnak, így lázadóbb is volt egyben. Szóval: szembe lógó zsíros haj, alföldi papucs, és "Kopaszkutya, szeress belém..." Persze, ha a másik oldaláról nézzük a dolgot: a film bemutatta, hogy igenis létezik szegénység (amit akkoriban politikai okok miatt tagadtak).
A Kopaszkutya a kivert zenészek filmje is, hisz a HBB csak hosszú küzdelem után kerülhetett a kültelekről a gellérthegyi buliba.
Ajánlom mindenkinek, aki kíváncsi az akkori kor ájerére (ld. Schuster Lóri lábmosása a WC-kagylóban, amit szegény anyukám - akit annak idején elrángattam a moziba - azóta is emleget), az egyetlen hiteles magyar blues-énekesre (Deák Bill Gyula nem mellesleg féllábú és igazi kőbányai), és az azóta kevésbé lázadó, több korszakot megért Hobóra. "Szívem visszahúz..."
Pancsikó Tovább
Lerobbant művelődési ház előcsarnoka. A mozgalmi táblák és egyéb ünnepi díszletek tövében csirkék kapirgálnak. A Johnny Be Good hangjai szűrődnek ki a nagyteremből. Bent a Colorado nyomja a bluest. A fűtetlen helyiségben az együttesen kívül egy-két ember lézeng. Ez így nem mehet tovább! Ki kell találni valamit! És nemsokára a főnöknek eszébe jut a nagy ötlet. Egyik kezével egy lekváros buktát szorongatva, a másikkal a fenekét vakargatva a banda elé áll: gyerekek, átmegyünk a Tobacco Roadról a Retek utcába, lemegyünk bunkóba, lemegyünk furkóba. A szocialista vadkeleten új banda születik...
Spirnyák Balázs
