Wes Craven a Sikoly és a Rémálom az Elm utcában című míves horrorokkal vált népszerűvé, így rajongói körében igen nagy meglepetést okozott ez az életrajzi film a kelet-harlemi hegedűprogram elindítójáról.
Roberta Gaspari az édesanyjával él, gyermekeit egyedül neveli. Kedves, jóravaló harmincas asszony, aki azóta nem találja magát, mióta férje elhagyta őt egy barátnőjéért. Amikor találkozik volt iskolatársával, Briannal, a középszerű íróval, az új reményeket önt belé: beajánlja egy zűrös harlemi iskolába, ahol újra hegedűórákat adhat. Roberta átköltözik a fiaival, ám eleinte elég nehéz elfogadtatnia magát egy olyan környéken, ahol sokan a megélhetésükért, vagy éppen a túlélésükért küzdenek. Nap mint nap szembesül a gyermekek otthonról hozott fájdalmaival, megküzd a szülők előítéleteivel, ráadásul saját gyermekeinek fejlődésére sem gyakorol jó hatást az új közösség. Nagyon sok türelemmel, kitartással és odafigyeléssel, tíz év alatt sikerre viszi a programot. Amikor az Oktatási Tanács megnyesi az iskola támogatását, Roberta órái veszélybe kerülnek, hiába az igazgató, a gyermekek és a szülők szimpátiája. Roberta ismét összeszedi magát, az újságok és neves hegedűművészek (Steinhardt maga) bevonásával koncertet szervez, amely megmenthet mindent, amit eddig közösen elértek.
Kedves, érzékeny alkotás ez, ami már csak azért sem süllyed a giccses Veszélyes kölykök (szintén életrajzi film) színvonalára, mert a rendező járatlan ebben a műfajban. Egy újonc frissességével, nem pedig egy profi rutinjával adagolja az érzelmeket, és ennek tolmácsolásában igen nagy segítségére van Meryl Streep, aki vitán felül generációjának egyik legkiemelkedőbb tehetsége.
