A tehetséges Mr. Ripley-vel az a baj, hogy ez is egy nagyon jó Minghella-eposz lenne, ha... És nem hiányzik hozzá sok, csak egy jó Ripley. A lélektani krimik írója, Patricia Highsmith Ripley-sorozatának egyik darabjából készült ez a film, amelynek adaptációjával már René Clément is próbálkozott Alain Delonnal a főszerepben. A történet szerint Tom Ripley (Matt Damon) megbízást kap a dúsgazdag és nagyon aggódó Herbert Greenleaf hajógyártulajdonostól (akivel Ripley előzőleg elhiteti, hogy a Greenleaf-fiút, Dickie-t a Princetonról ismeri), hogy hozza haza semmittevő, semmirekellő, léhűtő fiát az olasz délről, megfelelő ellenszolgáltatásért. Itáliában Dickie (Jude Law) legújabb és legjobb barátja lesz Ripley-ből, és úgy él, mintha maga is gazdag aranyifjú lenne. De amikor Dickie emlékezteti, hogy tulajdonképpen ő nem az, illetve már nem ő a legjobb barátja, és ráadásul nem őt szereti, hanem menyasszonyát, Marge-ot (Gwyneth Paltrow), Ripley úgy dönt, átveszi Dickie szerepét a világban. A Minghella-filmben ugyan erre Matt Damon elejétől fogva készül, ami egy kicsit bezavar, és a homoszexuális vonal sem tisztul le annyira, hogy a néző értené, miről van szó. A film története maga lebilincselő lenne, és egyébként is nagyon érdekes és mai témákat feszeget (gazdag-szegény, homoszexualitás, bűntudat, feltörés), ha Matt Damon nem lenne képtelen a történet igazi részének közvetítésére: Ripley jellemrajzának átadására, amely bonyolult, kettős, érzékeny, szelíd és agresszív, egyszerre rokonszenves és ellenszenves. Matt egyetlen Ripley-karakterisztikának felel meg: hétköznapi arc kellemes fellépéssel. Egyébként meg egy nagy űrt lehet érezni Matt helyén a filmben egész végig. Pedig a film igazán elegánsan hátborzongató és a "mellékszereplők" alakításáért már érdemes megnézni: Jude Law sziporkázó és nagyon ott van, Gwyneth Paltrow is meglepően(?) jól adja elő a könnyed, kissé dilettáns amerikai szőkét, Philip Seymour Hoffman szokás szerint zseniális, ahogy Cate Blanchett is. Amerikában a filmes szakma nagyon várta ennek a műnek a megjelenését; nagyon sokat ígért, sokat vártak tőle. Aztán csöndben és gyorsan megfeledkeztek róla. Mi ne várjunk nagyon sokat tőle, de nézzük meg, mert tanulságos és végül is Olaszország gyönyörű.
Ez egy elég rövid leírás, és alapvetően jóm de nem mintenhol értek vele egyet "Ripley úgy dönt, átveszi Dickie szerepét a világban" A célja nem ez. Mikor azt mondja neki, hogy unalmas, és nem akarja hogy vele maradjon, azon kívül elveszi Margeot, féltékeny lesz és dühös. Először nem is akarja meg ölni, csak megüti. És ha az hogy nem tisztázott a azzal pláne nem értek egyet! Akinek nem jön le, annak gratulációm. Átöleli a halott Dicky-t, (A végén csak én hallom, hogy Peat azt mondja "...van valakilye aki a szereti. és ez jó", sír mikor meg öli. Szerintem nem egyáltalán nem jó ha valami túl szájba rágós. Felesleges mindent tényként kijelenteni, a nézőnek kell adni némi filózási okot. (és ez még nem is az. szerintem teljesen egy értelmű) Az igaz, hogy a jellemét jobban is lehetne boncolgatni. De itt mi is külső szemlélők vagyunk, nem hallunk gondolatokat, nekünk kell kitalálnunk, hogy mi jár a fejében. Persze a mai ember azért nem olvas könyvet mert ez zavarja, és nem szereti ezt még a filmben is visszakapni. (elnézést a kivételektől) De attól még nem biztos, hogy nekik volt igazuk. NNna.
Szóval sztem ez egy jó film, nyílván nem fog mindenkinek tetszeni, de attól még lehet jó, hogy nem tökéletes.
