Bella (Anna Thomson), Bridget Jones amerikai barátnője is lehetne, ha ismernék egymást. A gond hasonló, ismét közeledik egy nem kettessel kezdődő születésnap, pasi zero, gyerek zero, stb. Főhősnőnk egy New York-i gyorsétterem pincérnőjeként dolgozik, ahol a vendégek és főnöke is a hely "lelke"-ként kezelik, a kávék és hambik mellett csattanós filozófiai leütésekkel segíti a törzsközönségből álló asztaltársaságok aktuális társkereső vitáit. Magánéletének nevezett szféráját egy nős Broadway-rendező szegényes, de annál gyorsabb légyottjai színesítik. A mama, nem bízva lánya önálló boldogulásában, többezer mérföld távolságból randit szervez neki. Választottja, Bruno (Jamie Harris), aki szintén kissé öntörvényűen lapozza napjait, taxizik, és emellett írói karrierjét próbálja építgetni. Egy szép napon aztán, mint derült égből..., volt felesége se szó, se beszéd nyakába varrja két gyermeküket. A randi tulajdonképpen sikeresnek könyvelhető, ám a kapcsolat megtartása, a folytonos félreértések miatt nehézzé válik, szinte már-már a lehetetlenség határát súrolja, de Bella nem adja fel...
Az örök szerelem és boldogság hajszolásával azonban Bella nincs egyedül New Yorkban, bajtársakért nem kell a szomszédba mennie, tisztes koruk ellenére az étterem örökös tagjai sem adják fel a küzdelmet, sokat láttak, éltek már, ezért nem riasztja őket vissza sem a társkereső-szolgálat, sem a sztriptízbár!
A film keserű humorral és öniróniával kíséri a boldogulás útján a szereplőit, minitörténeteiknek sajátos happy end-et adva hiteti el velünk, nézőkkel, hogy léteznek hétköznapi mesék, és azok akár valóra is válhatnak. Amos Kollek Gyorsbüfék, gyors nők c. filmjét Cannes-ban az Ökumenikus Zsűri díjával jutalmazták.
