Quoyle (Kevin Spacey) szinte egyedül neveli kislányát, felesége elhidegült tőle. Nem egy kifejezetten szerencsés ember: egyszerre lesznek öngyilkosok a szülei, és hal meg asszonya közlekedési balesetben. Ekkor lép színre nagynénje (Judi Dench), aki magával viszi a megmaradt csonka családot ősei "szülőkikötőjébe".
Az új-foundlandi emberek lelkiélete (hasonlóan az alaszkaiékhoz) elég változékony, többnyire zord. Elég egy alkoholtól mámoros búcsúéjszaka, és a férfiak képesek baltát ragadni és szétverni mindent, amit érnek. Az asszonyok sem restek megbosszulni az őket ért sérelmeket. S persze olyanok is akadnak, akik unalmukban nem vetik meg a vérfertőzést.
Quoyle először furcsálja az itt élők szokásait, majd amikor róla is kiderül, hogy kalózok ivadéka (sic!), hasonlóan kezd viselkedni. Ő, aki még úszni sem tud, csónakban vág neki a viharos tengernek, hogy aztán egy fagyasztóládán - amely a környék egyik áldozatának fejét rejti - evickéljen a megmentéséig. Amikor megtudja, hogy nagynénjét megerőszakolta az ő apja, vagyis a nő testvére, akkor azon sem csodálkozik, hogy az öreglány eddig emlegetett szerelme egy nő volt. Azon már simán átsiklik, hogy az itt megismert kedvese csak álözvegy, ...és akkor még nem is meséltem a vézna szellemről a fehér kutyával, Hitler hajójáról stb.
Nem én kavarodtam össze, sajnos, maga a film ilyen zavaros. Köztudott, novellánál hosszabb írást képtelenség filmre vinni (kivételek persze akadnak, ld. Sátántangó a 7 és fél órás vetítési idejével). A forgatókönyvírónak az is segíteni szokott a dramaturgiai átdolgozásnál, ha az alapmű gyengébb minőségű, mert akkor bátrabban bele mer nyúlni, könnyebb kiejtenie a neki tetsző, a film cselekményét viszont félrevívő jeleneteket. Annie Proulx azonos címen megjelent könyve viszont jó regény, a maga csodálatos bonyolultságával, sajátos hangulataival.
A rendező, Lasse Hallström (Árvák hercege, Csokoládé) nem tudott megbírkózni vele. Oda teszi a hangsúlyokat, ahová nem kellene. Viszont, ami az ő dolga lenne, azt nem teljesíti, a színészek magukrahagyatottan téblábolnak a kietlen tájon. Sajnos, azt kell mondanom, hogy alkotónk jobban tette volna, ha már az elején ráomlasztja az egész kompániára a csak a végén összedőlő házat, és egy új, saját történet kidolgozásába kezd.
2007. május 30. 22:05 - Turóczi Attila
Sajnos Pancsika nem értette meg ezt a filmet.
Ez a film egy rendhagyó hőstörténet, amelyben a főhőssel megtörténik mindaz a szörnyűség, amiről ő írt, viszont a közösség ereje, a jungi értelemben vett saját árnyékával való találkozás azon a részeg éjjelen, valamint a saját családja történetének egyre nagyobb feltárulása lehetővé teszi számára, hogy előbb-utóbb teljes emberként tudjon élni ő, aki mindig is kudarcot kudarcra halmozott, akit már az apja is azért nem szeretett, mert a saját kudarcait látta benne.
Az első "asszonya" még maga a végzet, a második azonban már valódi nő, aki egyre jobb tulajdonságokat hoz elő belőle, s végül -- ezt csak sejteti a film -- a két csonka családból lesz egy egész, amelyben jó szülei tudnak lenni a gyerekeiknek.
Lasse Hallström zseniálisan érzékelteti az új-fundlandi táj "ködös-vizes" jellegét, az emberek mentalitását és összetartását, és azt már valóban csak az érzékenyek értik, hogy miért pont akkor dől le a ház, amikor már az összes fontos családi titok kiderült és feldolgozhatóvá vált.
Nagyon jó film, de nem popkornzabálóknak.
Attila minden megjegyzését osztom, ezért nem ismétlem.
A film megrendítő erővel mutatja meg, hogy hogyan táplálkozhat a leszármazott a családja örökségének elfogadásából. Miképp válik teljesebbé saját élete attól a pillanattól, hogy - akár átvitt értelemben - az ősök földjére teszi a lábát.
A történet klasszikusan támasztja alá a Hellinger féle életvezetési módszer hitelességét, amikor is egy családfelállítás során megláthatjuk a saját helyünket.
A "Kikötői hírek" filmet ajánlatként feltesszük a [URL]http://www.hellinger.lap.hu[/URL] és a [URL]http://www.csaladfelallitas.lap.hu[/URL] oldalakra!
