Az amerikai igazságszolgáltatás érdekessége, hogy a bíró átlagemberek döntésére alapozza az ítéletét.
Tizenkét előítéletmentes, független embert kiválasztani az esküdtek szerepére azonban nem is olyan könnyű. Gary Fleder rendező (Ne szólj száj, A gyűjtő) John Grisham novellájából készült filmje arról szól, hogy a legnagyobb bűnösöket a legnehezebb fülön csípni, mert mindenki lefizethető és befolyásolható. Ha valaki - a társa segítségével - a tizenkét kiválasztott közül manipulálja a bíróságot, a bűnösöket, de még az esküdteket is, győzhet-e az igazság?
Minden ott kezdődött, hogy egyszer valaki valakinek eladott egy fegyvert, és nem kérdezte, mire készül vele...
Egy lecsúszott bróker bekattan, és hidegvérrel meggyilkolja a volt kollégáit a munkahelyén, mielőtt magával is végez.
Hasonlóan véres lövöldözésekről gyakran hallani Amerikában, és arról is, hogyan bűnhődnek azok, akik meghúzzák a ravaszt. Arról azonban kevés szó esik, hogy a fegyvergyártó nagyvállalatok - a hatalmas üzletek tulajdonosai - vállalják-e a felelősséget a hasonló esetekben, vagy mossák kezeiket. Wendell Rohr (Dustin Hoffman) jogász a legnagyobb cápa, Rankin Fitch (Gene Hackman) ellen állított perben azért küzd, hogy az eddig oly nagynagyvonalú törvények korlátozzák a fegyvergyártók tömegtermelését és az átlagemberek fegyverhez jutását. A példaértékű perben minden az esküdteken múlik, pártolják vagy ellenzik az esztelen fegyverviselést. Az esküdtek között van egy fiatalember (John Cusack), aki kívülállónak látszik, azonban határozott álláspontot képvisel. Barátnője (Rachel Weisz) segítségével nagy tervük van, és ehhez mindkét oldallal szövetkezniük kell.
A fordulatokat a legvégéig tartogató bírósági thrillerben a négy főszereplő játéka izgalmakat és színvonalas szórakozást nyújt. Akinek ez nem elég, annak csak a Tizenkét dühös embert ajánlhatom.
2004. november 18. 15:51 - Mozifenomén
John Grisham regényeiből mindig is színvonalas adaptációk születtek (A cég, Az ügyfél, Ha ölni kell). Az ítélet eladó ügyesen illeszkedik a sorba, bár Gary Fleder rendező néha-néha bizonytalan saját gyermekében, így párszor sikerül kioltani a feszültséget.
A film a klasszikus bírósági drámák megszokott eszköztárával dolgozik, elég jól. Gene Hackman és Dustin Hoffman, a két színészóriás az, akik átsegítik a filmet a holtpontokon. Mindezt tétezi, hogy filmbeli karaktereik egymás ellenfelei, így a vívódás garantált a tárgyalóteremben és a vásznon egyaránt. John Cusack és a gyönyörű Rachel Weisz az ifjabb, tehetséges generáció képviseletében nem tesznek hozzá semmit szerepükhöz, de játékuk élvezhető. Ízelítőt apunk abból is, mennyire súlyos kárt tud okozni egy gondtalan fegyvertulajdonos, persze heroikus párbeszédekkel társítva.
Az ítélet eladó lépésről lépésre bontja ki a feszültséget, néhol kissé modorosan. Dramaturgiailag egy ütős befejezést kellene produkálnia a filmnek, szóval kialakítania az idáig vezető utat, de a végső konklúziót a bírósági tévéfilmek befejezéséhez lehet hasonlítani. Kiszámítható a vég, akárcsak néhány korábbi motívum. Az esküdteket alakító tizenegynéhány színész viszont teljesen kitölti a vásznat, igazi bajtársiasság figyelhető meg köztük.
Mozifenomén
