A Mandzsúriai jelölt első változata még 1962-ben készült, rendezője pedig az a John Frankenheimer volt, akinek többek között a nemrég DVD-n megjelent Ronint is köszönhetjük. A regény, ami alapján a filmet forgatták, Kennedy elnök kedvence volt, és állítólag csupán az ő közbenjárásának köszönhetően készülhetett belőle mozifilm. Frankenheimer alkotása a filmtörténet talán legjobb politikai thrillere, melyet mi annak idején veszélyes témája miatt nem láthattunk - hogy azóta miért nem jelent meg nálunk, legalább akkora rejtély, mint amilyennel jelen filmben kell megbirkóznia Denzel Washingtonnak.
A remake elkészítését a jelenleg igencsak nehéz helyzetben lévő Paramount a „bárányhallgatós” Jonathan Demme-re bízta, akinek mostanság szintén nem mennek jól a dolgai - legutóbb épp egy újrafilmmel, az Amerikai fogócska alapján készült Charlie kettős életével bukott mind anyagilag, mind szakmailag. A stúdiót valószínűleg a téma aktualitása, az amerikai elnökválasztás kényszerítette rohammunkára, s ez bizony mind a forgatókönyvön, mind a rendezésen meglátszik.
A történet szerint az egykori háborús hős, Bennett Marco őrnagy - akit korábban Frank Sinatra, most pedig Denzel Washington játszik - élete korántsem olyan könnyű, mint amilyenre vágyik és mint amilyet megérdemelne. Éjszakánként egykori harcostársaihoz hasonlóan rémálmok gyötrik, melyekben visszatérő elemként jelenik meg előtte újra és újra egyik katonai akciójuk. Álmában azonban máshogy játszódik le előtte az, amiről napközben katonatársaihoz hasonlóan annyira lelkesítően beszél. Márpedig az akcióért érdemrenddel is kitüntetett felettese, Raymond Shaw éppen az Egyesült Államok elnöki székére pályázik.
Hősünk tehát nyomozni kezd, és minél mélyebbre ás, annál hihetetlenebb az igazság, mely őt útja végén várja.
Az ilyesféle politikai-összeesküvős filmek sajátossága, hogy életképességük csak a moziból kijövet, a szálakat utólag felgöngyölítve derül ki. Ez sajnos vizsgált darabunkban hagy némi kívánnivalót maga után: Demme igyekezett modernizálni az alapanyagot, ez néha sikeres (például amikor az egykori kommunista kínai tudósok szerepét egy multicég, a Manchurian Global veszi át), sokszor azonban nem sikerül a művelet - ami a Közellenségben még kiválóan működött, az itt már csak fölösleges zavart okoz. A mindenre képes nagyvállalat pedig néha olyan esetlenül tör szándékai elérésére, hogy már azon is meglepődünk, egyáltalán jelenlegi pozíciójukba hogyan tudtak kerülni. A téma mindazonáltal igencsak figyelemreméltó, leginkább erre fogunk emlékezni évek múlva – no meg Meryl Strrep briliáns játékára, ami még annyi évtized után is el tud kápráztatni minket.
2004. november 19. 14:01 - Nagy IStván
Az amerikai elnökválasztás apropóján kíváncsian ültem be erre a filmre.Nos nem csalodtam, jó kis film volt.
A sztori lassan fokozatosan bontakozott ki, már-már vontatott volt, de ahogy telt az idő egyre kíváncsibb lettem a végére.
Érdekes volt néha a képi világ.A kamera többször közvetlen közelről mutatta az arcokat, jól megfigyelhetővé tette a mimikát, igy hatásosabbá tette a párbeszédeket. Washington és Schreiber is jól játszotta a zavartnak látszó veteránokat,üditö színfolt volt Meryl Streep mellékszerepe is, pláne úgy hogy a vége felé kiderül, hogy kulcs szerepe van.
A moziból kijövet az járt a fejemben hogy nagyon remélem, hogy a film lényege sohasem válik valósággá és örökké fikció marad.
hboy
2009. október 11. 23:32 - Simpan
Ami elment az 50-es évek feszült, paranoiás, ufóktól és a vörös szovjetektől rettegő James Bond-os légkörében az rettentő rosszul fest a 2000-es években. Összeesküvések vannak, minden nap összeesküsznek a céljaik érdekében azok, akiknek erre van lehetősége, és azok is, akik csak hiszik ezt magukról, de ahogyan az Odeon ajánlója is utal rá, ezek az összeesküvések biztosan nem úgy zajlanak, mint ebben a filmben. A CSI helyszinelők és társai sorozatok óta, ahol a gyilkos kedvenc muslicájának DNS-ének ujjlenyomatából is lebukhat az elkövető borzasztó vicces látni olyan agymosott biorobotokat, akik Frank Drabin nyomozó egyik kalandjához hasonlóan maguk elé motyogva törnek tűzön-vizen át semmivel se törödve, hogy gyilkoljanak. Ma már kínos a filmvásznon egy olyan FBI-ügynök, aki pisztolyt rántva fojtogatójára így kiált föl: "Igen, ügynök vagyok!". Titkos bázisok? Az alelnök szobájának falából nyíló titkos, hatalmas műtő? A kiváló színészek se tudják elnyomni a film végi érzést, hogy visszasírjuk legszívesebben George W. Bush összeesküvős rendszerét egy kis realista józanságért. A film hatvanas évek beli eredetije Frank Sinatrával állítólag jó, és messze jobb szavazatot kapott az IMDB-n, mint ez, amitől a 6-os is túlzás. Aki a Mandzsúriai jelölt műfajában vágyik jó filmre, vegye ki pl. a Jákob lajtorjáját - bár kevesebb benne a nagypolitikai utalás, és több a pszicho-szál, de messze nézhetőbb, sőt.
