Rengeteg világsztár egy filmben: Meryl Streep, Charles Dance, John Gielgud, Sting, Ian McKellen, Sam Neill és egy sokszor bizonyított rendező, Fred Schepisi (Oroszország ház, I:Q., Fészkes fenevadak, Túl nagy család, stb.). Igazán jó kis vállalkozásnak ígérkező darabra számíthatunk. Legalábbis ezt diktálja a logika. De sajna ezúttal nem jött össze. A Bőség nem jó film. Lelkiismeretes, pontos, tele van nagyszerű alakításokkal, kidolgozott, szép képekkel - és mégis, szörnyen unalmas. Pedig a sztori nem érdektelen.
Susan Traherne (Meryl Streep) a második világháború idején angol kapcsolatként Franciaországban gardírozza a brit kémeket. A csupa izgalom, a napról-napra életmód nagy teherként hárul rá, minden alapot nélkülöző, érzelemkitöréses, egyéjszakás kapcsolatokkal. Amikor a háborúnak vége, Susan megpróbálja megfontoltan és hideg fejjel keresni a boldogságát – de úgy érzi, valami hiányzik, a „valóság” menthetetlenül odaveszett.
A nagy újjáépítések Európájában feleségül megy egy brit követhez (Charles Dance), de a hirtelen jött bőségben sem érzi jól magát. Egyre csak újabb feladatokat, elveket állít maga elé…
Meryl Streep igazán árnyaltan, a tőle megszokott zseniális visszafogottsággal hozza az önmagát kutató nő figuráját, s a többi sztárra sem lehet panaszunk. Inkább a történetmesélés vontatottsága és az érdektelen üresjáratok bosszantják fel a nézőt, nem is beszélve a karakterek motivációinak hiányos bemutatásáról. Kár, mert ebből a gárdából vétek középszerűt kihozni.
Hát, bizony, a bőség zavara…
