Extra:
előzetes(ek) így készült a film zenéje interjúk kisfilm(ek)
Martin Scorsese több mint három évtizedes pályafutása alatt sokféle filmet csinált; készített életrajzi drámát (Dühöngő bika), monumentális darabot (New York, New York) és forgatott Leonardo DiCaprioval is (New York bandái). Meg persze csinált kevéssé sikerült filmeket is (New York bandái – már megint). Legújabb művére az összes előző jelző illik; életrajzi, hosszú, tele van DiCaprioval és alaposan felejthető.
Az Aviátor főhőse, Howard Hughes, egyike Amerika legendáinak. Milliomos, repülőgépgyártó és -tervező, pilóta, filmrendező, producer, a TWA tulajdonosa, kora sztárjait egymás után becserkésző playboy, és mindenek felett megszállott. Az amerikai álom megtestesítője tehát, akiről filmet kell forgatni. Nem véletlen, hogy annyian megpróbáltak már hozzányúlni a témához; Warren Beatty, Brian DePalma, a Pokolbólt jegyző Hughes-tesók (akik csak névrokonok), John Malkovich, Jim Carrey mind-mind megpróbált kezdeni valamit az alapanyaggal, de végül egyiküknek sem jött össze. Végül Michael Manné lett a lehetőség, hogy filmre vigye Hughes életét, de ő két életrajzi film, a Bennfentes és az Ali után úgy döntött, nem kíván egy harmadikat is rendezni, ezért a munkát átpasszolta Scorsesének, ő maga csak producerként bábáskodott az alkotás felett. Mi tagadás, meg is látszik, hogy az ötlet nem Scorsese agyából pattant ki (ahogy például Coenék is csak beugrottak a Kegyetlen bánásmódba); tisztességesen levezényelt filmet látunk, de az egész mögül az a belső tűz hiányzik, amely állítólag Hughes-t is fűtötte. Persze a rendező személye még így is a lehető legjobb választás volt, hiszen a témában rejlő maximumot hozza ki, és néhány kép, illetve szituáció láttán érezzük, hogy itt mégiscsak egy igazi mester mond mesét, ám ez sajnos még így is kevés. Az egész film olyan, mint egy Hughes-féle repülőgép: aprólékosan megtervezett, dollármilliókból készült, gyönyörűen csillog-villog, ám a jármű hátában ülni nem ugyanaz, mint vezetni, úgyhogy az első utazás után el is felejtjük az egészet és nem kívánunk még egyszer felszállni vele.
Korrekt darab az Aviátor, de sajnos semmi több. A film után nem foglalkoztat minket semmi az egésszel kapcsolatban, legfeljebb az, hogy miért is rajonganak a díjkiosztókon annyian ezért a kissé középszerű dolgozatért.