Feliratozás:
angol (english), német, lengyel, svéd, görög, holland, finn, magyar, cseh, dán, izlandi, norvég, bolgár, török, horvát, szlovén, arab, román, angol halláskárosultaknak, szerb, ivrit
A “lúzerfilm” kategória legújabb darabjának főszereplője, Napoleon Dynamite a filmvászon legszánalmasabb szereplőinek képzeletbeli dobogójának mindhárom helyét egyszerre foglalhatná el, ám családtagjai is pontszerző helyet kapnának. A kis Napoleon ugyanis tényleg semmiben nem jeleskedik, állítólagos rajztehetségét nincs ember, aki elirigyelné tőle, és állandóan olyan arckifejezése van, mint aki az előző este látott TV-shop szellemi feldolgozásán munkálkodna, szemmel láthatóan kevés sikerrel. Bátyja hasonló kvalitásokkal van megáldva, míg a motorbalestet szenvedett nagyi helyett a pesztrálásukra küldött Rico bácsi két Zepter-ügynöki forduló között legszívesebben visszaforgatná az idő kerekét és 1982-be röpülne, mikor még volt esélye rá, hogy valaki lehessen belőle – a film folyamán ennek érdekében egyébként komoly lépéseket is tesz. Élete legrosszabb iskolai napja azonban mégsem úgy alakul főhősünknek, ahogy azt említi, megismerkedik ugyanis a mexikói Pedróval, akiben hamar barátra lel – már csak közös lúzerségi együtthatójuk miatt is. Együtt pedig szinte bármire képesek, legyen az partner találása a szombat esti táncra, vagy éppen a diáktanács elnöksége.
Az elsőfilmes Jared Hess szemtelenül fiatalon, mindössze 25 évesen rendezte meg az utóbbi évek egyik legszellemesebb és legeredetibb alkotását, amely a Sundance Filmfesztiválon tűnt fel, és amely terjesztésért két nagy cég, a Fox és a Warner is hadba szállt. Végül az előbbi nyert, majdnem tízszeresét fizetve annak az összegnek, amennyibe a film készült - a stáb ugyanis még magyar viszonyok között is minimális költségvetésből, mindössze 400 ezer dollárból forgatott (a címszereplő Jon Heder 1000 dollárt kapott), és csak Amerikában 40 millió dollár feletti bevételt hozott. Hess kitűnő humorérzékkel és egyedi világlátással rendelkezik, emellett pedig olyan alapos pontossággal rendez, hogy azt a legöregebb direktorok is megirigyelhetik. A filmben minden a helyén van, a színészektől kezdve a berendezési tárgyakon keresztül a legutolsó térdzokniig – mintha Wes Anderson az Alexander Payne által felfedezett szereplőkkel utazna Coen megyébe. (És egy apró technikai tanács: a filmtörténet egyik leghosszabb stáblistája után még egy ötperces jelenet vár ránk, amit vétek lenne kihagyni.)
2005. augusztus 24. 21:21 - grofi
Sokszazadik tipikus esetlen tinedzser es tipikusi szanalmasan unalmas-kisvarosi film, a fuggetlenfilmesek, alacsony koltsegvetes minden bájával.
Eloszor rettento faraszto, alig birja vegigulni az ember. De aztan rajon, miert kultuszfilm, es vesz maganak egy "Vote for Pedro" polot, es egy eletre belep a szektaba. Kicsit ilyenek voltunk mind, csak probaltunk sikkesebbnek latszani!
2005. szeptember 7. 09:32 - gigi
Nagyon cool és nagyon kultusz. Jó fazonok, jó beállításokban. és jó képeken, jó vágás, jó zene! Kevés szöveg, de így hiteles. Napoleon mindenek legszánalmasabbja, utálatos, ösztönösen sértődött, fájdalmasan hülye. Mégis megszerethető. afilm humora a favicc határát súrolja, csak kiélezett humorral rendelkezőknek!
