A székely Áron bácsitól egyszer megkérdezte a riporter, hogy kié az a fejsze ott a sarokban. Ő meg felelte, hogy: – Hát igen, az ükapámé volt, azóta megvan. Igaz, a nyelét háromszor, a fejét ötször kellett cserélni. Ilyen hangulatban foganhatott az Eltakarítónő is. Niall Johnson jó pénzt kapott, ha benéz a dívány alá is, a kiváló alapszituációt – miszerint a legendás Maggie Smith baltás gyilkos – azonban csak másfél percig (a trailer erejéig) pergette le lelki szemei előtt, a fennmaradó száz percről a látottak alapján fogalma sem volt. Ehhez a meghatározhatatlan műfajú és rendeltetésű sikáláshoz pedig olyan sztárok csatlakoztak, mint Rowan Atkinson vagy Kristin Scott Thomas. Felfoghatatlan. Ki is tudja ezt követni, hogy ma már melyik huszadrangú rendező milyen indokokkal kaphat meg ilyen kaliberű embereket filmjéhez? Kínos kis kupac, olyan, mint Morzsa ajándéka a körfolyosós gangon.
Az álmos, lassan csordogáló életű kis angol közösség 54 főt számláló kis akoljában éldegél Henry (Rowan Atkinson), a helyi tiszteletes és kielégítetlen felesége, Gloria (Kristin Scott Thomas), valamint öcsi és hugi. Az élet még egy ilyen kis helyen is túlságosan bonyolult, Henry sokat melózik, a családjától elhidegülten, mégis mindennap boldogan mosolyogva él, hallgatva a hívek állandó nyavalygásait. Aztán megérkezik Mary Poppins 2.0, azaz Grace (Maggie Smith) és csöndes búvópatakként helyrepofozza a családi békét, igaz, nem a szokványos eszközökkel. A néző előtt már ismert, a család által még nem ismert elképzelései nem párosodnak olyan indítékokkal, ami miatt megérné végigülni a filmet, hiszen mint mondom, a fordulatok teljes csődje köszönt ránk. A rendezés fáradtan unalmas és lapos, ciki üresjáratok és motiválatlanság telepedik a film minden második vagy harmadik percére, ami egy thrillertől vagy krimitől váratlan bedugulás. Jegyben jár a báj az ürességgel, a kitartott hangokat nem énekli ki senki, a bárd suhog, nem tudni hol áll meg. Rowan szegény, őneki ez már a hatodik papos szerepe, ilyen minőségében pedig a figurája kizárólag a vicces, de szerencsétlen skálán ficánkolhat. Szerepe annyi, hogy vicceket mesél, azt meg úgyis sokat találni az interneten. Nem akarok most még kitérni a Ghost és a Dirty Dancing sztárjára, róla csak annyit, hogy vagy nagyon jól játssza a bájgúnár golfedzőt, vagy egyszerűen csak felébredt a forgatás előtt és jött barna bőrrel, plasztikázott arccal. Az eltakarítónő immár a sokadik elrontott kísérlet az álomgyárban, remek példa, hogy nem lehet kihagyni olyan folyamatokat a filmkészítés elsajátítása közben, mint például a filmkészítés. Csonkított dramaturgiáját (üzenetét) megpróbáltuk megfejteni, csak az jött ki, hogyha valakivel bajod van, akkor öld meg. A zárókép megmutatja, hogy a vér nem válik vízzé, vagyis hogy éppen vízzé válik. Aki megérti ezt a mondatot, megnézte a filmet.
