(Čáslav, 1932. február 18. - )
Filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a cseh újhullám meghatározó alakja.
1940-ben a szüleit letartóztatták a németek, ezután barátok nevelték, így került az észak-csehországi Náchodba.
1944-ben a németek betiltottak minden színházi előadást. A Kelet-Cseh Premier Színház utolsó előadásán gyerekként olyan nyomot hagyott benne a pályájukat feladni kénytelen színészek meghatottsága, hogy ettől kezdve semmi mást nem akar csinálni, mint színházban dolgozni.

A középiskolában színjátszó kört alapít, s hatósági engedély nélküli plakátokon hirdeti - a legzordabb sztálinista években - zenés vígjátékait. Társulatának szemtelensége nem ismer határokat.

Érettségi után felvételizett a Színművészeti Főiskolára. Mivel eltökélt szándéka volt, hogy színházzal foglalkozzon, megdöbbent, amikor kiderült, hogy nem vették fel. Végül az Előadóművészetek Akadémiájára (FAMU) jelentkezett, ahol forgatókönyvíró tagozaton végzett.

1957-ben filmesítették meg első forgatókönyvét Lányok és fiúk címmel.

Filmes pályafutása 1961-ben egy 16 mm-es kamera vásárlásával kezdődött.
1958-ban házasságot köt az ünnepelt színésznővel, Jana Brejchovával, akitől később elvált.
Az 50-es 60-as évek fordulóján Forman a Laterna Magica csapatával dolgozik együtt. Filmrendezőként 1963-ban a Meghallgatás című dokumentumfilmes alkotással debütált, melyben fiúk és lányok versengtek azért, hogy szólistái legyenek egy prágai rock együttesnek. Ez a mű már egy csapatmunka eredménye volt: Papousek, Passer, Forman, Ondřícek - a továbbiakban is munkatársak maradtak.

A Fekete Péter és az Egy szöszi szerelme című film után már sikeres filmrendezőnek számított, amikor 68-ban, a "Prágai tavasz" leverése után hazájában eltiltották foglalkozásától, ezért az USA-ba emigrált. Az Elszakadás, a Hair, a Száll a kakukk fészkére vagy az Amadeus című filmekkel szinte kultuszt teremtett.
Cseh rendezőből vált amerikai sztárrendezővé, kétszeres Oscar-díjassá, a Columbia Egyetem film szakának vezető professzorává.

Az avantgárd hagyományokat követve jellegzetesen cseh nemzeti karakterek ábrázolásával futott be. Olyan hétköznapi - sokszor valós történetek ihlette - történetek reális, dokumentarista, sokszor már végletesen kiélezett bemutatása jellemezte munkáit, melyben folyton csak egy hajszál választotta el a komikumot a tragikumtól, a humort valamiféle együttérző önmagunkra ismeréstől. A kocsmák, pályaudvarok, báltermek és tanácstermek levegőjét úgy ábrázolta, hogy a néző egyéni tájékozottsága, politikai, történelmi műveltsége, szociológiai érzékenysége szabjon határt az élmény mélységének. Ösztönös művészként mindig távol tartotta magát a belemagyarázásoktól, pusztán láttatni akart, valós emberi gyarlóságokat, érzelmeket, melyek környezetükben, vagy helyzetükben emelkednek olyan szintre, hogy a néző számára önfeledt szórakozást jelentsenek.